A cikkben szó lesz arról:

• hogyan változott a popsztárrá válás útja;
• hogyan alakítják az algoritmusok és a streaming a zeneipart és a zenehallgatást;
• hogyan válhat a hirtelen jött népszerűségből tartós siker;
• hogyan fedezik fel újra a fiatalok a régi zenéket;
• mi alakíthatja a jövő zenei kánonját.

„A popsztárrá válás útja folyamatos változásban van, a modern popzene kialakulása, vagyis nagyjából a 20. század eleje óta. Kezdetben a hírnévért a kottakiadás és a gramofonlemezek kezeskedtek, később a rádió, majd a tévé játszott meghatározó szerepet, ma az internet különböző platformjai. Bár valóban meghökkentő tempóban tűnnek fel fiatal sztárok (s persze sokan éppilyen gyorsan tűnnek is el), de azért a villámgyors felemelkedésre is léteznek régebbi példák” – mondja Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia docense, amikor arról kérdezzük, hogyan változtak a sztárrá válás feltételei. Mint mondja, a hirtelen jött világhír korántsem új jelenség. 

– mutat rá a zenetörténész.

Villámkarrierek

Ami igazán megváltozott, az nem feltétlenül a sikerhez vezető út tempója, hanem az, hogy mikor érkezik meg az ismertség a pályaépítéshez képest. Egy klasszikus pályaívnél az előadó és a mögötte álló szakmai háttér együtt épül, az algoritmus által felkapott előadónál viszont a figyelem megelőzheti mindezt. 

– mondja Meczner Vera művészmenedzser. A hirtelen figyelem ráadásul nem feltétlenül egy teljes pályára irányul: gyakran egyetlen dal vagy annak néhány másodperce válik felkapottá. A technológia azonban nemcsak azt változtatja meg, milyen gyorsan válhat valaki ismertté, hanem azt is, milyen zene jut el a közönséghez, és milyen formában.

Algoritmusok, új kapuőrök

Ez azonban nem kizárólag a digitális korszak sajátossága. „A zenéket minden műfajban, szinte minden korszakban erőteljesen meghatározták a technikai vagy technológiai feltételek. 

Amikor a 18. század végén Haydn Esterházy herceg szolgálatában állt, olyan zenét írt, amit a herceg előírt neki, és részben gazdasági tényezőkön múlott, hogy milyen zenészek álltak a rendelkezésére – mondja Fazekas Gergely. A zenetörténész szerint a 20. századi popzene mindig szoros kapcsolatban állt a technológiai fejlődéssel, és a rendelkezésre álló lehetőségek, illetve korlátok is alakították. Úgy látja, a streamingnek ma már a dalok formájára is érzékelhető hatása van: rövidebbek lettek a számok, és egyre kevésbé jellemzőek a hosszú intrók vagy az elhalkuló, úgynevezett fadeoutok. – Madonna Vogue című, 1990-es számának csak az intrója 1 perc 40 másodperc. 1 perc 40-nél egy mai popszámban már a második refrén végén járunk. Ugyanígy a fadeout is eltűnt, vagyis hogy egy szám úgy fejeződik be, hogy elhalkul. Erre ma nincs idő. De ezekkel a változásokkal semmi baj nincs.

– teszi hozzá.
A streaming a zene hozzáférésének korábbi korlátait is felszámolta, ám ezzel új kérdés került előtérbe: hogyan találunk rá valamire a szinte áttekinthetetlen kínálatban? „A zenei streamingszolgáltatókra különös kettősség jellemző. Egyrészt bezárják a hallgatót saját ízlésének buborékjába, amennyiben olyan jellegű újabb és újabb zenéket kínálnak fel, amelyet az adott hallgató amúgy is szeret. Másrészt viszont azzal, hogy folyamatosan hozzáférhetővé teszik az összes létező zenét a világon, elméletben és valamennyire talán a gyakorlatban is lehetőséget adnak rá, hogy bármilyen zenét megismerjünk” – jegyzi meg Fazekas. 

Az algoritmusoknak éppen az a feladatuk, hogy a hatalmas kínálatból kiválasszák, mit érdemes a hallgató elé tenni. A zenetörténész szerint az internet térnyerésének kezdetén sokan azt várták, hogy a digitális platformok demokratizálják a popzene működését: mivel az előadók közvetlenül, a hagyományos lemezkiadói struktúrán kívül is közzétehetik a zenéjüket, kevésbé függnek majd attól, hogy a kiadók és a rádiós szerkesztők mely produkciókat juttatják el a szélesebb közönséghez. Ez a várakozás azonban csak részben igazolódott. Mint mondja, a nagy kiadók és a vezető előadók továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a popzenei iparban, miközben a platformok algoritmusai is jellemzően a már népszerű produkciók láthatóságát erősítik. A lehetőség ezzel együtt adott arra, hogy valaki a semmiből bukkanjon fel, és ne egy lemezkiadó igazgatósági ülésén találják ki a karakterét. – Jó példa erre Billie Eilish, aki az első számát a SoundCloudra töltötte fel, és onnan vált felkapottá: úgy lett globális sztár, hogy senki sem kreálta meg – mutat rá Fazekas Gergely.

A gyorsan megszerzett figyelem azonban még nem jelent tartós karriert. Meczner Vera szerint ez inkább lehetőség arra, hogy egy előadó megvesse a lábát a zeneiparban: 

– mutat rá a szakember. A hirtelen jött népszerűséget szerinte olyan koherens művészi és vizuá­lis identitássá kell alakítani, amely túlmutat az egyetlen dalon vagy felkapott pillanaton. 

Ami ma láthatóvá tesz egy produkciót, az Meczner Vera szerint többnyire a művészi minőség, a felismerhető identitás és a következetes jelenlét együtteséből adódik. A láthatóság pedig szó szerint is értendő. – A vizuális identitás és a tartalomgyártás ma erős szűrőként működik. Erős vizuális identitás nélkül nehezebb átjutni azon a „kapun”, ami a felfedezéshez vezet, mert a platformok algoritmusai is vizuálisan fogyasztható tartalmat preferálnak. Ezeknek nem feltétlenül kell látványosnak vagy drágának lenniük, inkább felismerhetőnek és hitelesnek. Akkor működnek jól, ha ugyanabból a művészi gondolatból erednek, mint a zene – teszi hozzá Meczner Vera.

Tartós siker

A figyelemből pedig csak akkor lesz valódi rajongás, ha érzelmi kötődés is kialakul.
– A tartós rajongóbázis ma is ugyanarra épül, mint korábban: az érzelmi kapcsolódásra. Ami megváltozott, az a kapcsolat létrejöttének felülete, a gyakorisága és a formája. 

– mondja Meczner Vera. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a platformokon megszerzett közönséget nem érdemes teljes egészében a platformokra bízni. 

ha nincs mögötte tudatos átfordítás saját, platformfüggetlen rajongói kapcsolatra” – teszi hozzá a szakember. A Z és az alfa generáció esetében változott a rajongás fogalma is, Meczner szerint megfigyelhető náluk, hogy a passzív követéstől a részvételibb, gyorsabb rajongás felé mozdultak el: nemcsak hallgatják a zenét, hanem társalkotóként élik meg – remixelnek, duetteznek, mémesítenek. – A tartós rajongóbázis ma ezeken a lehetőségeken múlik. 

Ami viszont nem változott, az az élő koncert szerepe, mert ott lehet a digitális figyelmet igazi, személyes kötődéssé alakítani – teszi hozzá a művészmenedzser.

Régi zenék, új hallgatók

A streaming nemcsak az új előadóknak nyitott új utakat: a múlt zenéit is folyamatosan fenntartja, így egy régi felvétel és egy friss megjelenés ugyanarról a polcról választható. „A streamingnek az a tulajdonsága, hogy minden zenét folyamatosan hozzáférhetővé tesz, együtt jár azzal, hogy a régi zenéknek sokkal több esélye van újra a felszínre kerülni, mint korábban” – mondja Fazekas Gergely. „Ha egy TikTok-trendnek vagy egy filmnek köszönhetően felkapottá válik egy régi zene, akkor akár népszerűbbé válhat, mint a legkurrensebb mai slágerek. Michael Jackson csodálatos példa erre. A legnagyobb régi sztárokhoz hasonlóan neki is nagyjából havi harmincmillió hallgatója volt a Spotifyon idén tavaszig, amikor kijött először az életrajzi játékfilm trailere, majd maga a film. Nyár elejére 110 millió fölé ugrott a havi hallgatói száma, most, ­augusztus elején 98 millió ez a szám, ami a 8. leghallgatottabb zenésszé teszi őt globálisan. Ez önmagában is érdekes, de a legizgalmasabb – talán valóban új jelenség a zene történetében –,
hogy itt nem valamiféle nosztalgia működik csak. 

– mutat rá a zenetörténész.

Kánonon innen és túl

A régi zenék újrafelfedezése azonban egy másik kérdést is felvet: ha ma szinte bármely korszak dalai új közönségre találhatnak, mi alapján dől el, hogy mely művek válnak maradandóvá? „A zenei kánonhoz, miként mindenféle művészeti kánon kialakulásához, rengeteg tényező járul hozzá, ezek közül csak az egyik az, hogy mennyire és hogyan válnak hozzáférhetővé a zenék. Az internet 21. századi világában érzésem szerint a kánon kialakulására csak közvetve hat, hogy minden elérhető számunkra” – mondja Fazekas Gergely. 

A széles körű hozzáférhetőség közben a korábbi kulturális szűrők szerepét is átírta. Fazekas szerint ennek egyik következménye a sajtó, azon belül a szaksajtó szerepének csökkenése: „Minek olvasson bárki kritikát arról, hogy érdemes-e egy lemezt megvenni, ha az adott lemezt meg is hallgathatja és ­amúgy is hozzáfér valamelyik streamingszolgáltatón?” – teszi fel a kérdést a zenetörténész, hozzátéve:

A promóció ezzel párhuzamosan felértékelődött, és a nagyobb erőforrásokkal rendelkező szereplők ebben értelemszerűen előnyben vannak. A digitális tér azonban váratlan áttörésekre is lehetőséget ad. „Ebben az őrületes zajban, amit a zenékhez való teljes hozzáférés teremt, bevallom, nem látom, hogy miként alakulhat ki egy jövőbeli kánon. Valószínűleg sok kisebb kánon lesz, semmint egyetlen nagy, ahogy egyébként valószínűleg mindig is volt” – fogalmaz Fazekas Gergely.
Hogy a jelenből kik lehetnek azok, akik később egy korszak meghatározó alkotóiként maradnak fenn, arra már nehezebb válaszolni. A zenetörténész szerint már ma is vannak olyan előadók, akiknek a helye a későbbi zenei emlékezetben is biztosnak látszik. „Zenetörténészként engem a múlt érdekel, magánemberként a jelen, a jövőt a jósoktól kellene kérdezni. Azt gondolom, hogy

 – mondja Fazekas Gergely.