Teljesen torz világ képe él évszázadok óta az emberek fejében az iskolában használt atlaszok és egy ideje a Google Térkép miatt. A flamand Gerardus Mercator által rajzolt 16. századi világtérkép a hajósoknak tökéletesen megfelelt, de az országok és a kontinensek valójában nem akkorák és nem olyan alakúak, mint ahogy azt a jól ismert térképen látjuk. Nem véletlen, hogy az ENSZ néhány nappal ezelőtt megszavazta, hogy a világ áttérjen egy olyan térképre, amely Afrikát is pontosabban, az eddiginél nagyobb méretben ábrázolja.

A Mercator-féle térkép ellen lobbizó csoport vezetője Togo állama volt, indoklásuk szerint az aránytalan kartográfiai ábrázolásoknak tartós kognitív, oktatási, kulturális, geopolitikai és társadalmi-gazdasági hatásaik voltak, hozzájárulva ahhoz, hogy Afrika és a világ más régióinak érzékelt mérete drasztikusan csökkenjen a globális kollektív tudatban.

A térképkészítőknek azonban esélyük sincs olyan atlaszt készíteni, amely tökéletesen leképezné a valóságot, valamit mindenképpen torzítaniuk kell rajta. Ennek az az egyszerű oka, hogy a gömb alakúnak kezelt (valójában annál szabálytalanabb alakú) Földet síkban kell kiteríteniük, ami lehetetlen veszteségek nélkül. (Erről talán csak a laposföld-hívőknek lehet más véleményük.) A kartográfusok jószerivel csak rossz megoldások közül választhatnak, illetve a céljuktól függően döntenek a különböző lehetőségek között.

Ha a térbeli kiterjedésű gömböt vetítik, szakszóval projektálják egy síkra, ott valami nem fog stimmelni. A földrajzi képződményeknek vagy az alakjuk, vagy a méretük torzul, vagy a távolságok, vagy az irányok nem azok lesznek, mint ahogy az valójában létezik, így a kartográfusoknak mindig valamilyen kompromisszumot kell kötniük, amikor egy matematikai képletekkel is leírható projekció mellett döntenek.

Mercator az 1569-es kiadású térképénél a szögeket és az irányokat tartotta meg, ami annak idején bölcs döntés is volt: még javában benne jártak a nagy földrajzi felfedezések korában, és az Európától egyre messzebb merészkedő hajósoknak a navigációhoz tökéletesen passzolt ez a térképvetület. Mercator azt akarta, hogy a térképre egyenes vonalak kerüljenek, amelyeket ha egy iránytűvel követnek, azok a valóságban is egyenesnek tűnjenek.

A Mercator-térkép tehát szögtartó, és a hátránya is ebből ered: minél távolabb van egy szárazföld az Egyenlítőtől, annál torzítottabb a mérete. Így fordulhat elő, hogy Grönlandot nagyjából akkorának látjuk, mint Afrikát, miközben utóbbi valójában 14-szer nagyobb. Európa is akkorának tűnik, mint Dél-Amerika, pedig az utóbbi nagyobb. Kanada és Oroszország is hatalmasnak tűnik, és bár valóban nagy területű országokról van szó, azért nem köröznek le kontinenseket. Ezek a méretbeli aránytalanságok jól látszanak az alábbi példákon:

A Mercator-vetületen kívül többtucatnyi másik létezik. Korábban, ha a területi egyenlőtlenségek feloldásáról volt szó, a Gall–Peters-vetület került elő leggyakrabban, amelynek első változata még 1855-ben elkészült, de az 1970-es években a német Arno Peters munkájának köszönhetően lett igazán ismert. Első pillantásra olyan, mint egy megnyújtott Mercator-térkép. Ennél is egy hengerfelületre vetítették ki a pontokat, a hosszúsági és a szélességi körök is egyenesként tűnnek fel, és bár a területek egymáshoz képest arányosak, a legtöbb alakzat torzult, csak a 45. északi és déli szélesség közé eső rész nem, így tájékozódni, távolságot mérni alkalmatlan ez a vetület:

„Oktatási szempontból is jobban alkalmazhatók a területtartó vetületek, egy sivatagi terület, egy trópusi erdőöv, egy nagyobb vízgyűjtő vagy akár a negyedidőszaki eljegesedés által érintett térségek összehasonlításakor fontos, hogy a hallgatók valódi területi arányokat lássanak, hiszen így könnyebb megítélniük egyes természetföldrajzi jelenségek tényleges elterjedését. Amikor globális léptékben vizsgálunk hosszú távú természetföldrajzi jelenségeket – például éghajlati és vegetációs övek változását, sivatagok és jégtakarók előretörését vagy visszaszorulását –, a területi arányok torzulása alapvetően befolyásolja a folyamatok valós léptékéről alkotott képünket” – nyilatkozta Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézetének tanszékvezetője az egyetem honlapjának.

Egyidőben a szakma az 1963-ban megalkotott Robinson-vetületet tartotta a legelfogadhatóbb változatnak a világ ábrázolása szempontjából, még ha ez a térkép nem is ragaszkodott sem a területi arányosságokhoz, sem a szögtartáshoz. A legnagyobb torzítás a sarkoknál van rajta, de a kisebb szélességi köröknél az egyre csökken:

Földrajzórákon kifüggesztett térképeken lehet találkozni Winkel hármas vetületével is, ami úgy néz ki, mintha egy kört két oldalán megskalpoltak, majd összelapítottak volna. A hosszúsági köröket itt nem egyenesként, hanem körívként ábrázolják, és egyenlő távolságokra osztják a pólusvonalat. Azzal a hagyománnyal is szakít ez a vetület, hogy a szélességi körök egyenesek. Ennek az 1921-ben elkészült vetületnek a legkisebb az átlagos torzultsága, a nevében a hármas arra utal, hogy a területek, a szögek és a hosszak torzulása is minimális volt. Nem véletlen, hogy az amerikai National Geographic Society is ezt tartja a lehető legjobb kompromisszumnak és a legpontosabb vetületnek:

A Mercator-térkép lecseréléséért lobbizó Afrikai Unió felkérésére szakértők 2018-ban egy új vetületet készítettek el, amely az Equal Earth nevet kapta, és cikkünk tetején is látható. Ez Robinson módszeréből merít, és a Gall–Peters-vetület pontosításaként is értelmezhető. Utóbbival az volt a probléma, hogy a sarkok felé már nem voltak arányosak a területek, túlságosan összenyomódtak.

Ez a videó jól érzékelteti a projekció nehézségeit és azt is, hogyan lesz területtartóbb az új Equal Earth-vetület a Mercator-vetülethez képest:

Az Equal Earth-vetület sem tökéletes, a szögeket és az irányokat ez is torzítja. Az ENSZ ezzel együtt ennek a vetületnek a használatát javasolta a világnak, de döntése nem kötelező érvényű, és nem is várható, hogy gyorsan kikopna a Mercator-vetület, hiába bízzuk magunkat amúgy is egyre többször a GPS-re a navigációban.

Bár papír térképeket már egyre ritkábban veszünk elő, az interaktív térképszolgáltatások legtöbbje is a Mercator-vetületen alapul, a telefonunk és a monitorunk mintha csak arra lenne szabva, hogy egy téglalap vagy négyzet alakú kijelzőn megjelenhessen egy sík térkép.

A térképek nemcsak a torzításaikkal tudnak manipulatívak lenni, hanem azzal is, hogy hogyan és hová is helyezik el a kontinenseket. A Mercator-féle térképek egyértelműen azt sugallják, hogy Európa a világ közepe és hatalmi centruma. A kínaiak persze ezt másképpen gondolják, így időnként feltűnnek olyan térképek, amelyeken Kína van középen (egyébként az ország neve Középső Királyságot jelent), ráadásul a gömböt is másképp terítették ki, így a térkép tetejére, alig láthatóan került Észak-Amerika. 1979-ben a 21 éves Stuart McArthur állította feje tetejére a világot, a térképek tetejére a déli pólus került, és az addig a térképek szélén szorongó Ausztrália, valamint Dél-Amerika is a figyelem középpontjába került. McArthur munkájának az univerzális korrekciós világtérkép nevet adta, és azzal a konvencióval próbált szembeszállni, miszerint az északi elhelyezkedésű országoknak és szárazföldeknek magasabb a presztízsük.

Egyébként a fentieken túl is számos vetület született még az évszázadok során, mind egy kicsit más irányból próbálta megfogni a projektálás és a szükségszerű torzítások problémáját, itt lehet böngészni a variációk között.